Honlap neve

Szlogen kell ide.

"Mindenkinek üzenem..semmi nem tart örökké..a fájdalom sem…"

Sziasztok! Az én történetem 5 éve kezdődött, 20 éves koromban. Interneten megismerkedtem egy sráccal, 3 hét SMSezés után találkoztunk. Szó szerint szerelem volt első látásra, fülig belehabarodtam. A második randin megtörtent az első csók...egy hét után bemutattam a szüleimnek holott addig senkit sem mutattam még be nekik, ebből is látszott mennyire komolyan gondolom a kapcsolatot. Eltelt pár hónap, boldogságban, szerelemben….aztán egyik nap nem jött. Nem hívott nem válaszolt, eltűnt az életemből. Kerestem, hívtam éjjel nappal mindhiába…esténként úgy aludtam el, hogy telesírtam a párnámat. Nyugtatókat szedtem, idegileg kikészültem...Így ment ez majdnem 3 hónapig...egyik nap munkatársaimmal sétálunk mikor kapok egy SMSt, hogy milyen szép vagyok és szeretne velem találkozni….igent mondtam. Úgy mentem el a randira hogy elküldöm a francba amiért ezt tette velem...Elmesélte hogy annak idején volt egy balesete mindent elfelejtett engem is...és akkor jutottam eszébe mikor aznap meglátott...azt mondta szeret, es bocsássak meg neki… Megbocsájtottam. Megint pár hónap boldogság volt amikor egy októberi nap közölte, hogy kapott egy állásajánlatot Pesten és felköltözik. Örültem, azt gondoltam össze akar költözni velem. Tévedtem...rólam nem volt szó. Mielőtt felment volna megkérte a kezem, igent mondtam. Azt beszéltük meg, hogy várunk egy kicsit míg beilleszkedik majd utánamegyek. Hétvégén mindig lejött hozzám, én addig is hazaköltöztem a szüleimhez, hogy gyűjtögessek mire megyek fel. December 6-án megint csak jött a párom egy szál vörös rózsát nyújtott át azzal, hogy mennyire szeret. Úsztam a boldogságban…egészen karácsony elöttig. 2 nappal karácsony előtt megint csak nem válaszol az SMSekre, sem a hívásokra…2 napig az őrület határán voltam hogy mi lehet vele, mikor karácsony napján jön egy SMS töle, hogy egy hónapja együtt él egy csajjal. Egy hónapja még engem is ölelt..futott át az agyamon. Sok szerencset kívánt a továbbiakban. Szép karácsonyom volt..Márciusban nem bírtam tovább, írtam neki egy SMSt hogy még mindig gondolok rá és szeretem. Ez husvétkor volt. Rá 2 napra a válasz... Tegnap megnősült. 3 hónap után elvett egy másik csajt…Aznap nem tudtam hogy kerültem haza, mit csináltam.. elvesztettem az önkontrolomat…honapok kellettek mire összeszedtem magam. Mikor helyrejöttem megírtam neki hogy mit tett velem es ne gondolja azt hogy együtt fognak maradni…Valahogy megéreztem hogy nem lesz tartós ez a házassag... Nekem lett igazam. Alig több mint fél éve voltak házasok mikor kaptam tőle egy SMSt, hogy igazam lett nem jönnek ki, válságban van a házasságuk..ez egy kis elégtételt jelentett nekem. Kérte hogy bocsássak meg, kezdjük újra…majd a szívem szakadt meg de nemet mondtam..fél évig ment ez, nekem írt de a feleségével volt,aztán a felesége lelépett egy másik férfival..elváltak. Én Balatonra költöztem Ő vissza Győrbe. Még mindig úgy éreztem hogy szeretem. Lejött hozzám, találkoztunk, együtt töltöttük az éjszakát aztán másnap rájöttem hogy most vagyok kész lezárni mindent. Fájt még, de tovább tudtam lepni..igaz 3 év kellet hozzá, de vége. Már nem haragszom rá, boldogan gondolok az együtt töltött időre. Elvesztettem a nagy szerelmemet de tovább tudtam lepni. Mindenkinek üzenem..semmi nem tart örökké..a fájdalom sem…

,,...higgy magadban és minden sikerülni fog!"

Sziasztok!

Az én történetem pár hónapja kezdödött, mikor egyik iskolai kézilabda mérközésen megláttam pár aranyos srácot, akik egy közeli városból jöttek a mi sulinkba kézilabdázni. Vége lett a mérkőzésnek, és a barátnőmmel készülődtünk haza mikor a srácok minket néztek és viccogtak, mi persze nagyon élveztük és visszamosolyogtunk rájuk. Majd egy hét elteltével pár barátnőmmel felmentünk a suli mellet lévő áruházba és a srácok megint ott álltak és minket bámultak. Nekem különösebben csak egyik tetszett azt hiszem az volt az egyik legaranyosabb. Ezután az eset után kb egy-két hét múlva megkaptam az egyik srácot az interneten, majd beszélni kezdtünk, majd ezek a beszélgetések megszokássá váltak. Pár hónap elteltével beleszerettem a fiúba és nagyon boldog voltam vele mintha megtaláltam volna a magamnak illő pasit. Ő is szeretett én is őt, kellet ennél több? Hát igen..voltak egyes emberek akik féltékenyek voltak ránk. Egy hónap után nagyon sokat kezdtünk veszekedni és nem értettük meg egymást, de nem szakítottunk akkor sem, együtt maradtunk továbbra is. Telt múlt az idő, körülbelül június közepén írt nekem egy lány idézem: *biztos vagyok benne, hogy ő megcsal és még nem is szeretett soha, és csak játszik veled, csak te ezt nem veszed észre*

Nekem ezzel a pohár betelt, kiborultam, nem tudtam mit kezdjek magammal mert nagyon szerettem.... Megírtam a fiúnak, hogy mit mondott róla egy lány és meggyanúsítottam, hogy mindez igaz és, hogy tehette ezt velem...  Majd a fiú megelégelte a hisztizéseim és elhagyott. Több héten keresztül nem beszéltünk, elmentem nyaralni hátha elfelejtem, de semmi. Kiborultam még jobban, ahogy csak lehet, folyton az járt a fejemben mennyire szeretem és hogy elvesztetem életem nagy szerelmét. Majd pár hónap elteltével újra elkezdtünk beszélgetni, mint két jó barát, igen éreztem még valamit íránta de nem mondhattam el. Gondoltam jobb így, hogy legalább barátok vagyunk. Ettől kezdve nagyon jól megvoltunk. Októberben meglátogattam és egy karkötőt ajándékoztam neki, aminek nagyon örült és mindig rajta van. Nekem ez a történet nagyon tanulságos, hogy nem érdemes hinni másoknak, mert lehet, hogy csak azért mondják, hogy elvegyék tőled mindazt, ami fontos neked, hogy hátha az övék lesz. Nem kell hinni másoknak, higgy magadban és minden sikerülni fog!!!!!!

,,...az a lány...én vagyok...""

Volt egy lány, aki annyira szeretett egy fiút, hogy képes lett volna meghalni érte...ő volt a mindene csak érte élt és nevetett.De egyszer egy napon nagyot tévedett és elvesztette az élete egyetlen boldogságát...a lányban egy világ omlott össze ő csak sírt és sírt és senkisem értette őt ...nem akart élni de  remélt és kitartott, hogy majd egyszer a fiú újra rámosolyog...de a lány rossz reményeket táplált mert a fiú már rég más lányra kacsintotta a szemét, s ami  a legrosszabb volt, hogy a lány barátnőjére...A lány ezt tudta de tűrte és várt várt a végtelenségig...hisz az ő szerelme végtelen gondolta...Sok sok baratja volt aki bíztatta, hogy tartson ki és legyen erős de volt akik azt mondták, hogy a lehetetlent akarja...A fiú utálta a lányt a lány pedig ennek ellenére is imádta holott csúnya dolgokat mondott rola...de a lány szerelme oly hű és tiszta volt, hogy nem tudta megszüntetni azt semmi.A fiú mást szeretett s akit szeretett az csak barátként tekintette, mindenki szenvedett...a fiú semmibe vette a lányt pedig  a lány nagyon szerette és megszüntetett minden kapcsolatot a lánnyal még a baratja sem akart lenni...teltek múltak a napok,a hetek, a hónapok és eltelt egy fél év...a lány még mindig szerette a  fiút.Tudta, hogy soha nem lesz az övé..a fiú még hallani sem akart a lányrol még csak a létezéséröl sem...
A lány meg szeretett volna minden nap meghalni mert mikor esténként lefekudt halálosan félt és hiányzott neki a fiu hangja...félt a sötétbe,  félt az élettől, és félt élni. Félt, hogy nem jól csinálja amit csinál és félt feledni...félt attól, hogy sohasem lesz többé boldog...mindig mikor mosolygott csak a azért mosolygott, hogy azt higgyék jól van, de belül a szivét mérges kések szúrkodták...1 napon bement a furdőbe és egy kicsi piros táskából egy pengét húzott elő...nagyon sírt és leült a kád szélére gondolkodott és zokogott nem tudta mit tegyen...nem bírt élni nem, bírt mindenkinek a szemében nézni és nem volt senkije, senkiben sem bízhatott soha, mert mindenkinek ellenséges szeme volt..visszagondolt a szép szavakra az emlékekre az édes csókokra a fiúval töltött szép estékre éjszkákra meg minden emlékre...A fejében ott motoszkált minden, a fiú csendes lágy hangja amit soha nem tud elfelejteni és a szép kicsi arcocskája...nagyon sírt a lány és azt mondta magában suttogva halálosan szeretlek akkor is ha még ezt nem tudod...majd végighúzta az éles pengét a szép sima karján majd összeszorított fogakkal nézte ahogy lecsurog szép drága piros értékes vére...akkor már nem érzett fájdalmat...csend volt az óra hangosan ketyeget a falon a víz épp akkor készult kicsordulni a csapbol meg egy légy hangos zummögését lehetett hallani a szobábol...Minden megállt hirtelen csend lett a lány már nem sírt csak szeppeget...Megszűnt minden fájdalma a szívében..már csak a karja fájt..bement a szobájába lefekudt az ágyára és meghalgatott egy zenét amit sohasem fog elfelejteni... majd eszébe jutott egy baratnője biztató szavai aki ezt mondta mindig:"Kibirjuk kincsem, mi mindent kibirunk erösek vagyunk és kitartóak!Megigértem neked, hogy egyszer boldogok leszünk csak légy kitartó nagyon Szeretlek!"-néhéz egy szenvedőtől is vigaszt keresni...gondolta a lány elaludt...másnap minden ment a rendes kerékvágásban míg el nem jött az este újra...Minden este számára egy kínzás volt nem mert aludni mindig félt, félt és félt,szerette volna a fiúnak elmondani, hogy mennyire szereti még, hogy meghalna érte de tudta, hogy nem teheti inkább csak hallgatott...teltek múltak a napok és eljött a ma és a lány még mindig sír és szomorú és szeret de mindig fél és a lány...a lány...az én vagyok... aki  már mindent megbánt és minden vágya az, hogy elfelejthesse a fiút aki által annyi fájdalom kerult a szivebe...<\3

,,A boldogság nem egy állapot, csak egy ritka pillanat..."

A PILLANAT

Kiérsz a buszvégállomásra hajnali háromnegyed négykor, és kémleled kétségbeesetten, bár egyre rezignáltabban az éjszakai járatok menetrendjére utaló táblákat. Azt az infót kaptad, hogy létezik ilyen, és dereng is halványan, hogy már használtad tök részegen, de kurvára nem rémlik, hogy honnan meg mikor is. Vársz öt percet. Lefagy a tököd, fáradt vagy és fizikailag, lelkileg megviselt. Kikészített a 12 órázás, a pakolás, a feszített munkatempó, a "soha nem lehetsz elég gyors & hatékony" elve. Már pöfékelni és hazajutni óhajtasz. De nem jön az a köcsög éjszakai járat. Letelik az a pár perc, amit adtál magadnak, és nekiindulsz. Miközben haladsz előre, ezernyi gondolat kavarog a fejedben. Tudod, hogy faszságot csinálsz, hogy hiába csak három megálló, hajnali négy van, és - bár valószínűleg nem te vagy a szatírok és emberrablók célcsoportja - azért a nagyváros sohasem biztonságos éjszaka."Oké, csak egy megállót, hogy ne egy helyben várakozzam,hanem mozogjak"...Közben persze sejted, hogy le fogod gyalogolni az egész távot. Nincs nagy kockázat. Kivilágított út, biztonságos környék, ám itt-ott vészjósló, sötét szigetek. Amit utálsz hajnalban józanul - részegen szarsz bele az egészbe. Mész, szívod a cigit. Félúton szembejön veled a busz, amiről sejted, hogy kb. tíz perc múlva visszafordul, ez lehet a te járatod, de már úgy gondolod, hogy nem érdemes várni rá. A pasid jut eszedbe. Végre van, akit hívj, többé nem kell irigykedned a barátaidra, akiket vár az ingyentaxi, mikor kilépnek a munkahelyükről. Ez melegséggel tölt el, és elmosolyodsz. Tudod, hogy egy-két gombnyomás mindössze. Reméled, hogy vár rád. Fent van, de nem egyedül. Nem teheted meg, hogy hívd. Biztosan fáradt. Fél napon át küzdött egy hiperaktív kisbabával, és még érted is aggódik. Ha nem is virraszt, de elalvás előtt rád gondolt és várt haza. Mégis magad vagy a problémáddal, te tartozol annyival, hogy összeszedd magad és hamar hazaérj. Gondolatban kismilliószor elküldöd magad a jó büdös picsába, hogy miért kell annyi elmebeteg Stephen King-regényt olvasnod. A jelenet beleillik az általa teremtett hangulatvilágba. Félhomály, erős szél. Száraz faleveleket sodor át a szél zizegve a kihalt úton. Mindössze két emberrel találkozol hazafelé tartva, viszont egyetlen autóval sem. Rájössz, mennyire kihalt és félelmetes egy lakótelep hajnalok hajnalán. De csak haladsz, megpróbálsz nem felidézni egy-egy rémisztő jelenetet a kedvenc olvasmányod egyikéből, közben mantrázod magadban, hogy nem vagy te ekkora beszari lúzer. Végre megpillantod az ismerős parkot, lassan eléred a zebrát, ahol átvágsz az úton, és ajvé, a saját környékeden jársz. Bár előre tudod, hogy a közért háta mögött kell megközelíteni a lakásodat, egy kihalt kosárlabdapálya mellett. Mögötted már csak a puszta és egy patak csörgedezik. De nem adhatod fel, már majdnem otthon vagy. Ezerrel ver a szíved, még gyorsabban szeded a csülkeidet, rágyújtasz egy utolsó szálra, és hálát adsz az égnek, hogy végre elérkezett ez az üdvözítő pillanat. Már csak két lépés választ el a bejárattól, amikor a sötétségből hirtelen baljóslatú morgásra leszel figyelmes, majd fülsüketítő égzenésként jut el az agyadig egy közepes termetű, sárgásbarna szőrű jószág vakkantása. A szemed megszokja a sötétséget, és körvonalazódik az eb sziluettje. Bár egy pillanatra úgy hitted: itt a vég, pár lépésre a biztonságos otthontól leterít egy veszett fenevad, rájössz, hogy csak egy túlontúl magabiztos kutyuska szórakozik veled. Áll a kocsik között egyre bátortalanabbul, ám csahol fáradhatatlanul. Ha már belekerültél a szituációba, érdekel, ki rángatott bele. Sejted, hogy nem kóbor ebről lehet szó, ha közelebb mennél, valószínűleg találkoznál a kutya gazdájával is, aki ott röhög a markában egy fa vagy kocsi mögé bújva. De már leszarod. Felfogtad, hogy nem vagy veszélyben, és kecses léptekkel belibbensz a lépcsőházba. A liftbe szállva megpihensz. Figyeled, hogy kalapál a szíved. Érzed, hogy izzadt vagy, sőt most kezdesz igazán verejtékezni. Ahogy a zárba dugod a kulcsod, feltűnik, hogy még a kezed is remeg. Mitől? Fáradt vagy és még mindig riadt. Jó itthon lenni, végre magad mögött hagyni eddigi életed egyik legborzasztóbb napját, hajnalát. Lekuporodsz és a bejárati ajtónak dőlsz. Hirtelen nem érzel magadban több erőt ahhoz, hogy elmássz a fürdőig, majd be az ágyba. Rájössz, hogy ma családod van. Talán nem fogsz tudni pihenni, nem a te igényeid a prioritás, jelenleg sereghajtóként veszel részt ebben a mezőnyben. De nem bánod, csak aludnál. Szar belegondolni, hogy kicsit pihensz, és kezded elölről, aznap ismét munka vár itthon és a cégnél is. Erőt veszel magadon és lezuhanyozol, remélve, hogy nem vered fel a bandát, mert az több szempontból sem lenne célszerű. Belopódzol a hálószobába, mint valami nagyik gyöngysorára utazó amatőr tolvaj. Elszokott a szemed a sötéttől, alig látod a formákat. Tudod, hogy figyel. Abban a pillanatban nem számít semmi más. Ő van neked, és te vagy neki. Mindaz, amit ma végigcsináltál, ezért kellett. Dolgozol, hogy legyen miből élned, de boldog vagy, hogy nem ezért kell élned. Ha okos vagy, ezt az érzést örökre elraktározod a szívedben. A boldogság nem egy állapot, csak egy ritka pillanat. Az, amikor a világ tetején állsz, és nem szeretnél máshol lenni, vagy másvalaki lenni. Ez Az A Pillanat.

,,Még mindig remél, dobog, hisz bennem..."

Kedves mindenki!

Hát az én történetem 2007. augusztus 25-én kezdődött, amikor megismertem valakit. Nekik van egy Disco-juk és azon a napon Ő szedte a belépőt. Mivel előző nap ott buliztam egy barátnőmmel akit Ő ismert, unalmamban odamentem hozzá, habár már volt bennem alkohol, de anélkül sem kell félteni. Másnap felvett msn-en, sokat beszélgettünk, még egy buliban találkoztunk szeptember 29-én, akkor szinte egész végig együtt voltunk, sétáltunk, de semmi sem történt, mivel nekem sikerült berúgni, és így nem akart visszaélni ezzel. Végül október 13-án mentünk moziba, igaz 5-en voltunk, de mi nem zavartattuk magunkat, megfogtam a kezét, majd a buszon már kézenfogva ültünk, és az állomáson, hazaérve elcsattant az első csók. Én nagyon féltem, mert már elmúltam 17, mégis ez volt az első párkapcsolatom, de elég talpraesett vagyok, így aztán minden könnyen ment. Egymásba szerettünk. Ő nem siettetett semmit, ténylet szeretett, nem "azért" volt velem. Aztán jött a nyár, amikor én az ő bár-jukba dolgoztam, de pörögni kellett, a Balatonon nagy volt a forgalom, kevés időnk volt egymásra.  Aztán megtörtént az, amitől tartottam. Sokat veszekedtünk, keveset voltunk együtt és őt "elfújta a szél". Én éreztem, hogy valami nincs rendben, betudtam annak, hogy kevés idő volt egymásra, és bíztam abban, hogy ősszel jobb lesz. Hát nem így lett, és október elején kiderült, hogy megcsalt, méghozzá 2 hónapig párhuzamosan járt egy másik lánnyal is. Azonnal küldtem az smst, hogy mi ez az egész, majd délután találkztunk, és én megbocsátottam, ő pedig szakított a másik lánnyal, akihez érzelmileg kötődött. Testi kapcsolat nem volt köztük, de mégis 2 hónapig járt vele.  Hittem, szentül hittem, hogy minden rendbe jön.  De nem így lett. Ő elfelejtette a lányt, lezárta, én azonban ragaszkodó lettem, folyamatosan nyomoztam utána, ő pedig töbebt akart egyedül lenni, valószínűleg elmúlt a szerelem. Éreztem, hogy közeledik a szakítás, egyedül küzdöttem ezek után is. Egy buliba láttam, hogy beszélget egy iskolátársával, énis ismertem a csajt, és észre is vettem, hogy a kislány, aki még csak 15 éves issza a szavait.Akkor ezt meg is említettem enki, de persze kiröhögött.  Azonnal felvette msn-en, és miwel köztünk már nem volt a régi semmi éreztem, hogy a kiscsaj küzdeni fog érte.  Mondtam a barátomnak, hogy hozzuk ezt rendbe, de Ő azt javasolta, hogy szakítsunk, mert csak így jöhet rá igazán, hogy kellek-e nkei, hogy szeret-e igazán. Én nagyon nehezen mentem bele, mert tudtam, hogy akkor összejön a 15 éves lánnyal.  És láss csodát egyik nap hívtak a barátnőim, hogy járunk e még mert a kiscsaj kezét fogja az állomáson. Én felhívtam, erre csak ennyit modnott: hát ha így látták biztos így van. Ez egy csütörtöki nap volt, akkor találkoztunk, majd pénteken még lefeküdtünk, és megbeszéltük, hogy hétvégéig dötünk. Én még ezek után is folytattam volna, de ő nem-et mondott. Ennek ellenére úgy búcsúzott el, hogy tudja, hogy lesz még folytatás, és megölelt. 2 napra rá, a kiscsajjal smárolt  az állomáson. Még ma is járnak.  Ekkor összetörtem, és jósnőt hívtam többször is telefonon, én hiszek az ilyenekben, anyukámnak eddig mindig minden bejött, és Ő is többször megkérezte a jövendőmondóktól mi lesz velünk. Mindig, mindig mindegyik azt mondja, hogy túl tüürelmetlen vagyok, legyek türelmesebb, az a kapcsolat lezárul, nekünk még dolgunk van egymással, látják még a közös jövőt, de a jóslás, csak útmutatás, és az emberi akaratosság elronthatja. Úgy érzem, hogy én mindig elrontom. Egyébként a szakítás óta szinte minden nap beszélünk, és többször is adott jeleket, de aztán ő mindig letagadja ezeket, és ilyenkor nálam elszakad a cérna, és veszekszünk. Rengeteg verset írtam neki, körülbelül 20-at a szakítás óta, nem tudok, és ezek miatt nem is akarok túllépni, pedig elvileg Ő szerelmes. Valami nem hagyja belülről, hogy feladjam. Szilveszterkor találkoztam az édesapjával. Azt több helyről is hallottam, hogy hiányzom nekik, de megölelt azt mondta " Szia kismenyem, hiányzol ám". Nagyon szerettek a szülei, a bátyja, és az édesapja végül azt mondta mikor elbúcsúztunk, hogy Ő még nem adta fel, reméli, hogy minden rendbe fog jönni.
Annyira szeretem Őt, pedig meg sem érdemli. Nem tudok túllépni rajta, minentől elzárkózom, és a rengeteg jóslat miatt nem si akarom elfelejteni úgy érzem. Nagyon hiányzik és a szívem visszavárja. És tudom, hogy ha türelmesebb lennék, vissza is jönne hozzám, mert nem hiszem, hogy egy 15 éves lánytól legalább fele annyit is kap mint tőlem. A  volt párom 18 éves, és én is annyi vagyok, fél évvel vagyok idősebb nála. Tudom, hogy nem érdemel meg engem, és én sokkal jobbat is találhatnék, de mit tegyek a szívemmel? Még mindig remél, dobog, hisz bennem ez a szív, hogy a múlt csodája visszatér

,,Nagyon boldog vagyok egyedül..."

15 eves voltam es a masodik baratom eppen szakitott velem. Ez egy keddi napon tortent..kiakadtam persze,de annyira megsem h masnap ne menjek iskolaba. Vegul rajottem h ez az egesz csak egy fellangolas volt,nem is erdemes foglalkoznom ezzel. A kapcoslatunk egy honapig tartott.
Aztan azon a heten csutortokon egy jobaratom (18eves) odajott hozzam es bezselgettunk..kerdezte miv ujsag velem en emg meseltem neki h szakitottak velem. Erre o is elkezdtem mondani h valoszinu o is szakitani fog a baratnojevel mert kezd fura lenni a dolog..es utana kijelentette h inket az isten is egymasnak termetett es h randizni szeretne velem. En persze cska nevettem mert nem ugy ismertem h ez o pont komolyan gondolja...
Aztan jott a tavaszi szunet egy hetig nem is beszeltunk...de utan a suliban egezs vegig egyutt voltunk. Az osszes szunetet atbezseltuk es meg orak utan is ultunk a parkban es beszelgettunk.Aztan o penteken elutazott es egy nagy olelessel koszontunk el...megigertette velem h amikor vasarnap hazajon en kint fogom varni a vonatallomasnal. Es igyis lett..en addigra mar kezdtem nagyon odalenni erte es mar latszodott az egezsen h valami lesz Es mikor emntunk haza a metron megcsokolt..5 honapig jartunk..feleljthetetlen ot honap volt. Szerelmesek voltunk es o volt az elso akinek odaadtam magam. Imadtam a csladjat, nyaron sokat voltunk egyutt. Egy komoly veszekedesunk volt cska de hamar kibekultunk. Szoval fantasztikus volt.
Aztan anyukam elkoltozott tolunk emrt allast kapott kulfoldon..nyaron. Es agusztus kozepen kijeletette h mi is megyunk es szeptembertol uj iskolank lezs egy idegen orszagban. Erre rogton felhivtam ot..sirtam es o probalt megnyugtatni. Aztmondta semmi baj amjd megoldujk valahogy. Szoval nagyon kedves volt..de azutan minden megvaltozott..mar cska akkor szolt hozzam amikor kedve volt..es kicsit el is hidegultunk...Agusztus utolso heteben felhivtam h talakozzunk mert ezt meg kell bezselni.Masnap a parkban ossze is futottunk es szepen kitalatam neki mindent.Az osszes problemamat es aggodalmaimat..majd o kozolte h azert volt ilyen velem az utobbi napokban mert probalta magat hozzaszoktatni ahhoz h en mar nem leszek ott.Teljesen kesz volt..megkerdeztem tole h ezt megis mikor akarta volna velem kozolni..erre o cska annyit modnott h nem fogja tudni tovabb folytatni barmennyire is szeret..teljesen kezs voltam. Aztan 5 napra az iskolannka egyutt elutaztunk egy taborba ahol vegig keresztul nezett rajtam es egy szot se bezseltunk..majd utana mielott meg elkoltoztem egyszer talakoztunk ahol mar cska mint ket barat bezselgettunk..a vegen pedig megolelt es csak annyit mondott h vigyazzak magamra.borzaszto erzes volt.
Soha tobbet nem bezseltunk utana..es ha talakoztunk neha veletlenul (mert visszajorok a suliba) cska koszontunk egymasnak es mentunk tovabb.3 honapig probaltam magam tultenni.Sikerult es msotmar nem jar folyton az eszemben. Nagyon boldog vagyok egyedul es kezdem meg talalni magamat vegre. Ugy gondolom h 16evesen ilyenen tullenni fantasztikus dolog..szamomra felbecsulhetetlen erzelmekkel gazdagodtam es rengeteg hibamat hozom helyre amiket akkor elkovettem. Arra az ot honapra pedig ugy gondolok ahogy gondolni kell. Tisztelettel es boldogsaggal.

40év...Régi diákszerelem...

40éves általános iskolai osztálytalálkozót szerveztünk....2007.május 18-án....izgalommal telefonálgattunk egymásnak.....volt egy fiu,akivel 40éve nem is találkoztunk...semmit nem tudtunk egymásról...
..amikor meghallottuk egymás hangját...azonnal mindkettőnk szive zakatolt....vártuk a napot....
Gyülekeztünk az egykori iskola udvarán.....nevetgéltünk,hogy ki kicsoda???alig ismertük meg egymást.....visszasüllyedtünk a 14évesek szintjére...mindenki örült mindenkinek....
Az emeleti lépcsőn álltam,amikor megérkezett Ő....egymásra néztünk.....átöleltük egymást.....de ebben az ölelésben minden érzelem benne volt....
a következő héten már eljött hozzám....Ő elvált....az én férjem meghalt....azóta együtt vagyunk....és tiszta szivből imádjuk egymást.....tervezzük az együttélést...de még vannak akadályok.... reméljük legyőzzük...és a maradék életünkben tudunk együtt boldogok lenni....ezt szeretnénk...
Az osztálytalálkozót megismételtük....mert olyan jól érzi magát az osztály együtt,hogy megbeszéltük,hogy évente találkozunk...sajnos közben temetéseken is...:(

Egy tragikus eset

Egy tragikus eset,ami nem rég megesett.
Volt egy pár, mely szerelmes,szívük a szóra engedelmes.
Minden nap találkoztak,az életről együtt álmodoztak.

Lassan eltelt a forró nyár,szívüket hűsítette az ár.
A szerelem megmaradt,bár az idő elszaladt.
Egy napon veszekedtek,a dühtől mindketten reszkettek.
Egymáshoz bántó szavakat kiabáltak,a kezek most elválltak.
A szél egyre jobban fújt,a lányhoz egy kéz nyúlt.
Karját megfogta,egyre jobban szorongatta.
Hiába védekezett,testével reszketett.
Hirtelen elengedte,a szépet elfeledte.
A lányt erősen megütötte,akkor szívét is eltörte.
Gúnyosan mondta: nem kellesz,miattam többet nem szenvedsz.
Soha többé ne keress,engem Te ne szeress.
Megbánod, amit velem tettél,hogy ellenem vétkezni mertél.
A srác a földre esett,szavakat keresett?
Kérlek ne féljél,pár perce még szerettél.
A lábai elé borult,hibájából okult.
De a lány meg nem bocsátott,szavakkal átkozott.
Könnyek futottak végig az arcán,senki sem tudott segíteni bánatán.
Elindult hazafelé,csendesen nézett maga elé.
Otthon a szobájában sírt,könnyeivel nem bírt.
Úgy döntött nincs miért élni,a világtól nem akar félni.
Elvesztette szerelmét,vele együtt az életét.
Levelet írt,közben pedig sírt.
Ekképp fogalmazta meg gondolatait,a rég elmúlt álmait.
Megbántottál Kedvesem,tönkretetted szerelmem.
Nincs miért élnem,már a boldogságot nem remélem.
Ha majd értem szólnak a harangok,tudd, hogy most is Rólad álmodok.
Szívemet megsebezted,éelkemet rég elvetted.
Utolsó napomon nem leszel velem,fájni fog ez nekem.
Egyedül teszem meg az utolsó lépést,érzem belül a halálnak tépését.
Síromhoz ne merj közel menni,se könnyeket ejteni.
Ha majd egyszer hiányzom,már nem haragszom,
Gyere majd ki, nézd, mit tettél,tudom, hogy sose szerettél.
Mindig is imádni foglak,egyszer új világba hozlak.
Befejezte a levelet,aláírásként egy könnycseppet ejtett.
Vitte csendesen magával,de nem találkozott a halállal.
Felmászott egy szikla tetejére,szüksége volt minden erejére.
Utolsó pillantást vetett a tájra,emlékezett a szerelmes vágyra.
Könnyei patakként szaladtak,de ki nem apadtak.
Érted teszem,életem, elveszem.
A Nap szomorúan nézett,az Ő szíve is vérzett.
Lassan zuhant a mélybe,senki se látta a csendes éjbe.
Még most is üvöltötte szeretlek,soha nem feledlek.
Lelke a magasba szállt,az angyala a felhőn állt.
Meghalt érte,pedig senki nem kérte.
Meghalt!- a szél vitte,a srác el nem hitte.
Nem ment haza többé,a nyugalom az övé.
Barátai napokon át keresték,hisz ők mindig is szerették.
Egy csendes este megtalálták,de már vérben fagyva látták.
Kezében a levél megcímezve,szíve el volt vérezve.
Az írás olvashatatlan,szíve hontalan.
Egy őszi napon eltemették,végleg elengedték.
A koporsó hideg mint a jég,érte sírt az ég.
Valaki a kapuban várt,nem felejtette a szerelmes nyárt.
Talpig feketében,szerelme emlékében.
A temetőben csendben állt,a szomorúság a szemében hált.
Még most se tudja elhinni,hogy szerelme mért akart elmenni?
Végleg eltűnt, itt hagyta,szívét a halálnak adta.
Csendesen a sírhoz lépett,a fájdalomtól lelke égett.
A szemei bánatosak,az álmok fájdalmasak.
Kint állt, de meg nem tudott szólalni,szinte sóbálvánnyá változott, nem tudott megmozdulni.
Egész este, csak várt, hogy majd hozzá szól,nem értette, hogy már minden holt.
Egész este, csak a koporsóra könnyeket ejtett,s belül szerelméért reszketett.
Órák teltek el végül elmondta: szeretlek,de érted már semmit se tehetek?
Mért hagytál egyedül,csend csak fájdalmat szül.
A csendben egy hang suttogott,az Ő hangja szívében búgott..
Azt hitte csak képzelődik,csak a hangjára emlékezik.
Előlépett egy angyal, talpig fehérben.szíve még égett a pokol tűzében.
Tudtam, hogy eljössz értem Szerelmem,gyere fogd örökké az én kezem.
Azt hittem, el tudlak majd itt feledni,de lelkem súgja Téged kell szeretni.
Ezek voltak az utolsó szavak,ez volt a pillanat amikor összeértek az ajkak.
Jött a reggel, mennie kellett,kedvesétől könnyes búcsút vett.
A srác könnyei csak folytak,szívéhez az ördög angyalai szóltak:
Vedd el az életed,hisz még, mindig szereted.
Megtette az életét elvette.
Vére a földre hullott,szíve csakis hozzá húzott.
Újabb temetés, újabb könnyek,az angyalok ismét eljöttek.
Megölték magukat egy szerelemért,meghaltak egy szebb életért...

" A nagy szerelem!"

Együtt jártak ők sok-sok éven át, egy fiú, meg egy lány. Hideg tél, meleg nyár, kint találta őket a kis utcán. Fogták egymás kezét, beszélgettek, sokat suttogtak egymásnak forró szavakat. Boldogok voltak, mint soha senki más, szerették egymást, a fiú, meg a lány. Egy napon így szólt a lány: Gyereket várok, egy kisbabát. A fiú nem szólt, csak elköszönt, többé nem jött vissza már. Elment némán és hidegen. Ez volt hát a "Nagy Szerelem!" És megszületett a kisfiú, boldog volt a lány. Hátha jő az apa tán. De nem jött, hiába várta. Teltek a napok, egyre teltek, de ő mégis reménykedett. Hiába várta, hátha jön a srác. Együtt élt a lány a kisfiával, benne lelte örömét, és eltelt ifjúságát. S nőtt a fiú napról- napra szebb lett. Kimondta az első szót a legszebbet : Anya! Egy napon sétálni mentek, a kisfiú ott totyogott az anyja mellett, sötét utcák, hol azelőtt jártak, fölvillantak az emlékek. Sok elmúlt napok, boldog évek. Fölsóhajtott a lány : Milyen kár hogy egyedül vagyok! A sarkon ifjú pár köszönt rá. Egy barna szemű, fekete srác vissza nézett, s a lány könnyein át, így szólt gyermekéhez : Ez volt az Apád!!!


Volt egy nagyon gyönyörű pár, egy barna fiú és egy barna lány. Boldogok voltak hosszú éveken át, bár csak ilyen lenne az egész világ! Igen, de örökké semmi sem tarthat, a fiú útja másfelé haladt, szerelmük most már csak egy emlék maradt. Egy álomszép álom foszlott szerte, a lány zsebkendője könnyeit nyelte, körülötte megváltozott minden, sajnos ő nem felejt könnyen. Aki most ránéz az utcán, azt kérdi magától: "Miért? Hisz nemrég még majdnem repült a boldogságtól, most pedig épp, hogy nem hal a szomorúságtól."

Már elteltek hosszú-hosszú hónapok, s a lány azóta is egy srác miatt zokog. Egy srác miatt, ki most másra mosolyog, s másnak küldözget óriási virágcsokrot. Szerették egymást hosszú éveken át, nem mondták, hogy elhervadt a virág. Fájdalom s könny ragyogott a szemében: "Hát nem jutottam eszedbe egyszer sem? Már mások ülnek kis piros padunkon, olyanok, akik szerelmesek és boldogok nagyon. Kár, hogy már engem nem tudsz szeretni, és sikerült ily hamar elfelejteni. Nekem ez nem megy ily könnyen, még most is emiatt folyik könnyem. Mire e levél hozzád elérkezik, a síró kislány már nem létezik. Nem láttál hulló csillagot? Én voltam az, ki eltávozott."

A temetőben egy harang fájdalmában kondul, a sok kisírt szem a kis sír felé fordul. A sírban egy lány nyugodt, ki már hónapok óta nem mosolygott. Erdő mélyén, egy kis híd alatt találtak rá, de sajnos késő volt már...

A srác éppen kihívóan mosolygott egy szőke lány szemébe, mikor a postás levelet adott kezébe. A levél hangulata boldogtalan volt, egy lány szerelméről és haláláról szólt. A fiú könnyes szemmel meredt a papírra, őrülten futott a temetőbe, sírva. Zokogva rogyott a kis sír előtt térdre, ráborult bocsánatot kérve. Rájött, nem kellett más szerelme, csak azt az egy lányt szerette. Sírva átkozta magát, miért nem jött előbb erre rá. Szél fújt át az éji temetőn, és a fiú bánatosan fejét a kis sírról felemelte. Fájdalmas hangon valaki megszólalt: "SZERETLEK!"



Volt egy lány ki szeretett egy fiú,ebből a szerelemből nem volt kiút.

A lány egy ideig nagyon szerette,majd kis időre, elfelejtette.

A lánynak volt új szerelme,de, a fiút nem feledte,

Elmúlt a szerelem,s a lányban megerősödött a régi érzelem,

Találkoztak hétvégente,a fiú nem tudta hogy ő a lány szerelme.

Hogy a fiúnak tetszett a lány az már csak talány.

Többen mondták, hogy a fiú szereti,de, nem nagyon keresi.

Egyszer egy őszi napon,a fiú szerelmes lett nagyon.

Látta a lány a fiút mással ölelkezni,forrón szenvedélyesen csókolózni.

A lány nem bírta szenvedett,gondolta másik fiút kereshet.

Hetek teltek el a lány feladta,és leugrott a hideg habokba.

A fiú halotta a halál hírét,futva rohant a temetőbe és sírt.

Rájött mást nem szeret,és hogy nála jobbat soha nem kereshet.



Egy történet a szerelemről:


Egy lány megkérdezte a barátját, hogy csinos-e ,
a fiú azt mondta nem.
- a lány megkérdezte tőle, szeretne -e vele lenni örökké,
a fiú válasza az volt,hogy nem.
- megkérdezte hogy ha ő elmenne, akkor sírna-e
- a fiú, azt válaszolta nem.
A lány eleget hallott, ezért elment,
könnyek csorogtak le az arcán,
- de hirtelen a fiú elkapta a lányt és azt mondta:
"Te nem vagy csinos, te gyönyörű vagy.
Nem szeretnék veled lenni örökké, veled AKAROK lenni örökké.
És ha elmennél, akkor nem sírnék hanem... meghalnék..."

Lépj amíg nem késő

Úgy érezte, a világ ellene fordult.

Egyetlen szerelme lemondott róla,

S már egy másik lány kezét fogja azóta.

"Már nem szeretlek!"- vallotta be a fiú,

A tomboló tűz, mely eddig szívében tombolt, kihunyt.

De a lány nem adta fel, dacolt ellene,

S továbbra is tartotta a kapcsolatot vele.

A remény viszont egyre jobban elhagyta,

Mikor látta, hogy élete szerelme a másik lányt simogatja.

Időközben a fiú rájött ,még mindig érez valamit iránta,

De nem lépett, mert a szórakozás fontosabb volt számára.

A lány megkérte a fiút kezdjék elölről újra,

"Szeretlek Kicsim az életemnél is jobban!"- s a fülébe súgta halkan.

Ám minden hiába, ő csak tovább álltatta,

A kötöttséget, az igazi szerelmét nem vállalta.

Teltek a napok, teltek a hónapok,

A lányról már azonban régen nem hallott.

Egyik este, álmából felébredve rossz érzés kapta el,

Ürességet és fájó hiányt érzett szívében.

Érezte régi szerelme keserű hiányát,

Hiszen rég nem hallotta a lány kellemes hangját.

Hiányzott neki az arca, a forró ölelése,

A féltő gondoskodása, a lány maga egésze.

Másnap megjelent a házánál virággal a kezében,

Kisírt szemű édesanyja nyitott ajtót talpig feketében.

A fiú teljesen elfehéredett ,s érezte nagy a baj,

Édesanyja csak annyit mondott könnyektől küszködve: Meghalt!

Állítólag egy véletlen autóbaleset okozta a lány halálát,

Nem figyelt az úton, mert nem tudta feledni szerelmi bánatát.

A fiú elsápadva állt ott egy percig,

A csokor virág a kezéből lassan hullott ki.

Nem hitte, ez hogy történhetett meg vele,

Minden percben ott kellett volna lennie mellette.

Este nem tudott elaludni, a szemébe könny szökött,

Szívében mérhetetlenül nagy bűntudattól küszködött.

De hirtelen, mintha egy melegség járta volna át,

Mintha hallotta volna halott szerelme hangját.

És igen, a lány ott tündökölt angyal képében,

A régi, megszokott, gyönyörű szépségben.

Mindkettőjük szemében könny ragyogott,

A mosoly az arcukon hirtelen megfagyott.

Lélegzetük elnémult, szívük egyszerre dobbant,

A régi, gyönyörű szenvedélyes szerelmük újra lángra lobbant.

Csak álltak egymással szemben, hisz egymás gondolatait ismerik,

A lány a fiú arcát végigsimítja, lelke melegséggel megtelik.

Igyekszik szerelmét megnyugtatni,

De csak ennyit tud végül mondani:

"Ne sírj szívem nincs semmi baj,

Emlékem szívedben végig megmarad.

Én ott leszek végig melletted, őrzöm az álmaidat,

Mindentől megvédelek, ott leszek minden mozdulatodban."

Az angyal még egyszer utoljára átölelte kedvesét,

A fiú nem akarta még elengedni féltett szerelmét.

A lány arca egyre halványodott,

"Most mennem kell!"- csak ennyit mondhatott.

Hirtelen hűvös levegő járta át a szobát,

De még lehetett érezni a lány kellemes illatát.

A fiút ezután az álom hamar elnyomta,

Gondolataiban ő járt, s hogy nem feledi el soha.

Reggel, mikor felébredt, nem tudta valóság volt-e, vagy álom,

De talált valami csodát az asztalon.

Egy fehér toll volt ott a lány illatával,

S rájött mit veszített a lány halálával.

Szívében most még jobban érezte hiányát,

S nem tudta elnyomni a lány utáni vágyát.

Könnyes szemmel az ég felé fordulva ennyit felelt:

"Mindörökké szeretni foglak Egyetlen Szép Szerelmem!"

Egy fiu és egy lány

Történetünk kezdődik egy májusi éjszakán, mikor megismerkedett egymással egy fiú és egy lány. Moziból igyekeztek haza éppen, már átölelkezve és kéz a kézben. Eltelt egy év, mint a pillanat, gyakran adtak egymásnak forró csókokat. A lány a fiút nem vette komolyan, ezért a fiú szívében örök félelem van. Attól fél, hogy elveszti a lányt, kit úgy kíván, s a szíve, hogy imád. Beteljesült a sorsa egy ködös délután, mikor mást ölelgetett az a szép lány. Az egész teste lángolt, s arca piroslott. Odament a lányhoz, vígan köszöntötte, senki sem tudta, ez az utolsó beszéde. Mikor hazaért, lerogyott a székre, egy lapot vett elő, s ezt írni kezdte:
„Azt hittem szerettél egyetlen virágom,
te voltál mindenem ezen a világon.
De te már nem vagy, könnyen másé lettél.
Szerencsétlen vagyok, s az ilyen minek él?
Meghalok inkább, mert nem bírom már.
A két ölelő karod más fiúra vár.
Búcsúzom tőled az Isten áldjon meg.
Te a világon maradsz, én elmegyek.
Az én szívem téged soha nem feledett.
Gondolj Rám néha, ki téged szeretett.
Szeretlek most is, bár nem sokáig élek.
Mire olvasod ezt, nem lesz bennem lélek!”


Mikor ezt írta, borítékba tette, örült a mának, s a múltat feledte. Boldogan ment a sírba, a halálba, pedig tudta, hogy nem jön vissza. A fiú egész közel ment a folyópartra, és belevetette magát a zúgó habokba. Megkapta a lány a fájdalmas levelet, s hullatott érte fájó könnyeket. Elment a partra, a könnye csorgott. Felidézte magában a sok szép csókot. Átgondolta a régi szép időket, mikor szíve egy fiúért égett. Nem tétovázott, a folyóba ugrott, s lelke a mennybe szállt. Történetük véget ért egy ködös májusi éjszakán, hol a sírban egymásé lett egy fiu és egy lány.

Halálos szerelem
"Volt egy gyönyörű lány,ki hitt a mesékben,
hitte,hogy lesz egy álom,miből fel nem ébred.
Örökké tart majd,s ő csak várta,
hitte,hogy többé nem marad árva.

Szeretetre vágyott,megértésre,és két ölelő karra,
arra hogy,viszont szeressék,semmire csak arra.
Nem értette miért kér oly nagyon sokat,
s miért nem talál valaki mellett végre oltalmat.



S egy szép nap úgy tűnt az álom végre valóra vált
hisz találkozott azzal,kire már oly rég óta várt.
A fiú büszke volt,hiú,s naiv, de a lány olyat érzett,mint még soha addig.

Rájött a fiú is,ez még több is lehet, lehet ez még igaz szerelem.
Bízott benne,hogy így elfelejti azt a lányt,
ki nem hagyott maga után mást,csak örök talányt.

Szomorú volt,félt,szenvedett,
hisz az dobta el,kit igazán szeretett.
De a gyönyörű lány csak oltalomra várt,
így ő is feledni kezdte a mély gyászt.

Rájöttek,hogy ők talán egymásnak lettek teremtve,
s a szerelem örök oltárára szentelve.
A lány megkapta az áhított oltalmat,s szerelmet,
a fiú pedig gyógyulni érezte a fájó sebeket.

Szerették egymást,együtt voltak, míg nap ragyogott az égen, úgy hitték már nem éreztek ilyet,nagyon régen.


De minden álom elmúlik egyszer... Miért is ne?!
s a gyönyörű tavasz helyére tél köszönt be.

Mégis hitték,hogy egymással minden jó lehet,
s hogy együtt ketten legyőzhetetlenek lesznek.
A szerelem csodákra képes,ezt el kell ismerni,
olykor tudni kell a másikat oroszlánként védeni.

Mert ki egyszer már tied lett, S úgy érzed örökre Őt szereted.
Nem hagyhatod,hogy elmenjen,érte küzdeni kell,
ha már egyszer megszerezted,nem engedheted el.

A szerelem erős lánc,
örökké tartó,szédítő tánc.
Úgy fűz magához,hogy észre sem veszed,
s úgy táncol,hogy elveszted eszed.

Örökké remél,örökké bízik,
s megtanít téged örökké hinni.
Hinni a másikban,s ezt el is éri,
hisz elhiszed,hogy örökké mellette fogsz élni.

Így hittek Ők is egymásban,
s vakon bíztak a szeretett társban.
Hisz az igaz szerelem elvakít,
s hiszed,hogy szép,amíg a másik el nem taszít.

S akkor jön a fájó ébredés,
a mindenkori tiszta reszketés.
Hisz egyedül félsz,együtt bármi könnyebb,
De Ő akkor már nincs melletted,helyette más van: a fájó könnyek.

Ez a történet a gyönyörű lánnyal, s a hiú,naiv sráccal.
A fiú nem bízott az érzéseiben,mindent tagadott,
s a lány szemei előtt is ködként szállt el az édes oltalom.

Az oltalom,mit annyira áhított,mire annyira vágyott,
s közben nem tett mást,csak kergetett egy álmot.
Szép volt a fiúval,de nem tehetett mást,
érezte,vissza már nem jön, elengedte hát!

A fiú rájött,hogy még mindig a másikat szereti,
akárhogy is bánt vele,soha nem feledi.
A gyönyörű lány hívta,kérlelte, maradjon Vele,
hisz ő nem tenne mást,csak igazán szeretne.

De a fiú hajthatatlan volt,vissza se fordult,
s a lány nem értette mit csinált ilyen rosszul.
A fiú csak rohant,messze már,
Úgy érezte ha kell,a halálból is vissza hozza a másik lányt.

Hisz szerette,csak Érte élt,
de nem tudta,hogy a gyönyörű lány csak Miatta remél.


Eltelt egy hosszú év,s a fiú egyedül maradt,
nem találta meg a lányt,kit annyira akart.

S a fiú újra csak szaladt,szaladt vissza,
de a lány ekkor már búcsúlevelét írta,
Mire a fiú odaért,a lány már a földön hevert,
s véres gyenge kezében szorított egy levelet.

A fiú szólította: "Szerelmem",
de a lány akkor már semmit nem felelt.
Ki egy éve forrón ölelte,s szerelmesen,
az nem lehet már vele többé sosem.

A borítékra csak annyi volt írva:
"A barna szemű fiúnak,kit már nem feledek soha"
Lassan,könnyeitől szinte alig látva kibontotta, s olvasta

"Drága Egyetlenem!Kedves édes Szerelmem!
még mindig kimondhatatlanul szeretlek,pedig már több mint egy év telt el búcsúnk óta,
de még mindig előttem lebeg az utolsó óra.Az utolsó,édes pillantás,mit rám vetettél,
gyönyörű két szemed,mivel egyszer,utoljára szemembe néztél.
Bárhová megyek,és bárhol is járok, mindenhol egy emléket találok...
Azt hittem az átsírt éjjeleknek vége,s hogy szívem elfelejt Téged már végre.
De hallottam csengő hangod,láttalak,s életre kelt az édes múlt.Hiába küzdöttem,egyedül kevés voltam ellene, így emléked lelkem mélyén mindent feldúlt.
Legszívesebben menekülnék előlük, és előtted is, de nincs hely hová bújjak,
A régi,közös,szép emlékek újra meg újra feltörnek, s nem kellenek már az újak!
Hiszen Te jelentesz mindent nekem s az életemet, mindenemet odaadnám azért, szívemet lelkemet.... Hogy csak messziről is, de újra lássalak,s hogy érezzem illatod,hogy újra fülemben halljam édes hangod, egyetlen mondatod.
Mondd! Miért nem értik meg,hogy Nélküled élni nem akarok?
Hisz ha nem vagy velem,fáj a levegővétel,szinte belehalok.
Nem akarok már nélküled élni,Nélküled nem is létezek.
Nem megy már semmi,minden fáj,Nélküled nem élhetek!
Mikor megyek az utcán lehajtott fejjel,kísér a halál,hiszen két szemem szüntelen keres,de sehol nem talál....
Boldogtalan életemből hiányzik a törődés,s teljes felismerésként zúdul lelkemre a feledés.
Nincs már szerelem,boldogság,édes és tiszta gyermeki öröm,mindent mit magamban éltem át,már magamban őrzöm.
Nélküled szíven nem nyugszik,szüntelen csak az álmatlanság hál velem,félek,rettegek attól hogy egy rossz emlékké kell lennem...
Gyilkolna, zinte marcangolnak az elhangzott utolsó szavak,fájdalmamra csak gyengéd ölelésed nyújtana vigaszt.Bár elmondhatnám,hogy öl meg lassan ez az érzés,de megfagynak a szavak,s kínná lesz a légzés.
Most félek! Félek,hiszen örökre elvesztettem tekinteted.Nem sírok már,inkább elfojtom magamban minden emlékedet.Hirtelen a végtelenből rám zuhan a fájdalom,s önmagam felett gyűlöletté nő a szánalom.
Szánom magam,hisz akit bárminél s bárkinél jobban imádtam,annak ellenére,hogy megbántott,még sem tudtam feledni... nagyot hibáztam.
Óh, istenem! Hányszor mondták,hogy felejtselek el Téged!
Hányszor mondták,értsem meg végre: többé sohasem leszek Veled!
Istenem! Mikor kimondtad azt a szót,hogy VÉGE, mintha minden álmom,s vele életem is véget érne.
S már a halállal sem küzdök,most már csak bátorságot gyűjtök.
Csak a halál csókját érezném már végre....ennyi csak,mit remélek,
Le akarok lépni az útról,mit már oly rég óta járok.
Hisz többé már soha nem lesz velem,kit annyira várok,el akarok végre menni,de nem tudlak búcsú nélkül itt hagyni...
Hát ég Veled! De egy valamit tudnod kell: a síron túl sem foglak feledni!
Búcsúzok,talán így jobb,hisz nem gondoltam,hogy gyenge is tudok lenni,hogy Nélküled ugyanúgy már nem tudok nevetni!
Zárom soraim örökre...de még így is szeretlek mindig,csodás emléked magammal viszem, egyenesen a sírig."

Ekkor a srác lecsukta a levelet,
melyre búcsúzásként még egy könnycseppet ejtett.
Képzeletben még újra látta szerelmét,
s még egyszer,utoljára szélesre tárta két kezét.

Ölelni akarta a lányt,de már nem tudta,
csak könnyei folytak tovább,újra meg újra.
Keserves könnypatak áztatta puha gyermeki arcát,
Majd örökre magára zárta a fájdalom végtelen ajtaját.

Majd édes,lágy szellőtámadt váratlanul,
kérlelte a fiút fáradatlanul...
Leszáll az éj,s a fiú elhagyta otthonát,
az édes szellő a temető felé sodorta két lábát.

Két szemével sírva kutatta a sírt,
vérző szívére már semmi nem nyújt írt.
Ekkor elsuhant a szellő,s csend borult a tájra,
a fiú keservesen zokogva borult a fejfára.

"Ne sírj, kérlek Drága,ne sírjál,
már nem fáj,hogy akkor eldobtál.
Már nem fáj semmi... végre megnyugodtam...
szeretlek, imádlak, jobban minden másnál,
S veled bátrabb voltam a halálnál...
Nem is Ő keresett engem,én kutattam utána,
s én leheltem csókot mérgező ajkára.
Tudd,hogy bennem élsz most már örökre,s én is Veled maradok,
védeni foglak mindörökké,én leszek az őrangyalod!
Óvni foglak végig az utadon,hűen vigyázlak,
hisz a síron túl is MINDÖRÖKKÉ IMÁDLAK..."

A fiú csak fájdalmasan zokogott,
tudta,hogy saját magának ezzel mekkora űrt okozott.
A szellő a sír felöl egy halk,őszinte szót hozott: "Szeretlek"!

Elvesztett mindent,amit szeretett...



Volt egy lány ki kereste a boldogságát.Nyughatatlan volt és szabad.Mindig szabadnak vallotta magát amire nagyon büszke is volt.Nagyon szerette édesanyját,aki egyedül nevelte őt. Egyszer egy szórakozóhelyen megismert egy fiút. Nem szeretett volna sohasem szerelmes lenni, de még is ott volt a fiúval, mert valami megfogta.A fiúnak gyönyörű szép kék szeme volt lógós nadrágja valamiféle márkás pólója és érdekesen befűzött szintén márkás öve. Baseball sapka takarta barna kissé hosszú haját. A fiú megcsókolta a lányt. A lány ellökte magától és azt mondta:"Én szabad vagyok!" A fiú hasonló kinézetű barátaira nézett felnevetett és közbe ezt mondta:"Kislány senki nem mondta azt, hogy nem vagy az! Éld csak az életed mi eltöltöttünk egy szép estét ennél lehet akár szebb esténk is-kacsintott a lányra és folytatta-én is szabad vagyok és nem áll szándékomba ezen változtatni!" A lány kicsit csalódott volt, hogy a fiú ezt mondta,hisz arra várt, hogy a fiú kicsit udvaroljon neki.De a lány észre sem vette,hogy a szabadságát veszti el azzal hogy mit sem törődve a laza sráccal együtt volt egész éjszaka. Arra gondolt,hogy jót bulizik vele és ennyi,csókolóztak és még telefonszámot is váltottak. A lánynak kicsit hamarabb haza kellett mennie mert jött egy telefon hogy az annyira szeretett édesanyja kivel baratnők voltak meghalt...A lány megkérte a fiút hogy ha gondol rá,hívja fel. Eltemették 5napra rá az édesanyját akkor másra nem tudott gondolni de telt az idő és a lány észrevette, hogy a fiú nem telefonál. A lány a nagymamájához került és ott élt.Fél évre rá a lány bátorságot vett és felhívta a fiút.A fiú azt mondta hogy találkozzanak azon a szórakozóhelyen,ahol azelött összefutottak és egy nagyon szép estét töltöttek el.A lány úgy érezte fél év után újra boldog órákkal a buli elött elkezdett készülődni.A lány elment a barátnőjéhez és elindultak a buliba.A lánynak remegett a keze és érezte, hogy a fiú ott lesz és újra szép estének nézett elé.A lány bele se gondolt hogy már fél éve nem szabad mert rabul ejtette a fiú. Megérkeztek a lány berohant a WC-re és megigazította haját és a sminkjét. Megfogta barátnője kezét és elindultak a pult felé nem volt senki ismerős ott,de hirtelen megfordult valaki és ismerös szempár kacsintott rá. A fiú volt egy másik barátjával a fiú barátja elhívta a lány barátnőjét.A lány szépen mosolygott a fiú megfogta a lány kezét és így szólt nevetve:"Kislány szabad vagy még?" A lány elgondolkozott...Mélyen és belegondolt,hogy fél éve az anyukáját és a szabadságát egy napon vesztette el.
A lány reszketö hanggal így szólt:"Persze,hogy szabad!"Mosolygott és úgy gondolta,hogy a fiú nem tudhatja azt,hogy szereti. A fiú rámosolygott és azt mondta:"Hát én megmondom neked őszintén azért nem kerestelek mert elhagytam a kabátomat amiben a telefonszámod volt. Sajnálom."A lány elmosolyodott. A fiú kihívta őt és sétáltak egy nagyot a lány elmondta,hogy mi mindenbe változott meg az élete fél év alatt. Vége lett a bulinak a lányt hazakisérte a fiú és megkérdezte:"Kislány te szeretnél valamit tőlem vagy inkább maradsz szabad?" A lány tenyere izzadt lett hisz úgy érezte ha kell mindent felad a fiúért, de mi van ha a fiúnak nem kell ő?A lány bátor lett és azt mondta:"Félre teszem a szabadságom..." A fiú boldogan megcsókolta a lányt. A lány úgy érezte visszakapta a szabadságot és büszkén gondolt arra,hogy az anyukája figyeli valahonnan őt és boldog.A lány és a fiú éveken át együtt voltak s közben felnőttek.A fiú egyik reggel arra ébred, hogy nem kell neki senki sem.Egy levéllel otthagyta a lányt.
"Ne haragudj kicsilány,de valami folytogat,valami olyan amire azt hiszem te szoktattál rá.
Folytogat és nem akarja,hogy itt maradjak. Ez azt hiszem a Szabadság. És a mai napig ezt nem éreztem.Azt sem éreztem a mai napig,hogy felőlem a szerelem kihült. Imádlak drágám
úgy mint még senkit sem, de értsd meg ez már nem ugyanaz.Megváltozott és elmúlt.
örökre szeretlek kicsim!"
A lány könnyekkel teli szemekkel elindult  keresni párját egyetlen szóért ami gyötörte lelkét:Miért? És érezte,tudta,hogy hol lesz elment a szórakozóhelyre.Ott találta valóban a fiút. Ott volt a barátnőjével.Átkarolták egymást. A lány elrohant a fiú látta és megállította meg sem szólalt de térdreborulva el kezdett sírni...A lány éles hangon megszólalt:"Miért?" A fiú erre azt mondta hogy megbolondult,és hogy ez már több hónapja így megy.A lány ellökte magától a fiút és elindultSoha senki nem látta többé csak egyszer. Egyszer bekapcsolta a fiú a TV-t és látta,hogy a lány van benne.A lány aki Ausztráliába utazó repülőn megölte magát és egy levél volt a kezében.
Óhhh Istenem.Nem értem mit tettem ami engem ennyire tönkretett. Nem értem mivel érdemeltem ezt én meg.Mindenem elveszett semmim nincsen.Se édesanyám,se szabadságom,se az akit a világon a legjobban szerettem.Miért?
A fiú a lány sírjára borulva rájött hogy,tönkre tette a lányt és elvette magától is az életét mert nem akart abban a tudatban élni,hogy a lány miatta halt meg,és miatta szenvedett.

Harc a szerelemért

Volt egyszer egy fiú és egy lány, kik boldogok voltak nagyon,
szerették egymást, kézen fogva sétáltak a napon.
Sokszor elképzelték mi lesz ha felnőnek,
soha nem válnak el, örökre együtt lesznek.
Szerelmük olyan volt, mint egy csodaszép mese,
mindenük megvolt ami csak kellett az életbe.
Történt egyszer, hogy a fiú kapott egy levelet,
harcolni hívták, el innen nagyon messze.
A fiú nem akarta itt hagyni az egész életét,
de elhatározta hogy harcolni fog a hazáért s szerelméért.
Mikor a lány ezt megtudta, sírt s zokogott,
féltette a fiút, nagyon szomorú volt.
Eljött a nap, mikor a fiúnak mennie kellett,
mindenkit itt kellett hagynia kit kedvelt s szeretett.
Elbúcsúzott tőlük, míg a lányhoz ért,
gyengéden átölte, s suttogva csókot kért.
Kint ültek a csillagok előtt előző este,
s választottak egyet, mely a legfényesebb.
Így szólt a fiú: Ha látod, hogy e csillag lehullik, tudd hogy én már nem létezem!
A lány megint csak sírt, könny csillogott gyönyörű szemeiben.
Mikor aztán a fiú a háborúba odaért,
harcolt, s ezt csak egyedül a szerelméért.
Mindig ott lebegett előtte a lány meseszép arca,
a gyönyörű szép szeme, s csillogó ajka.
Lement a nap, majd feljött a hold,
a fiú még mindig csak harcolt és harcolt.
Belenyilallt valami fájdalom, elsötétült minden,
érezte hogy vége most már,  fájdalmat sem érzett.
Látta magát ahogy fekszik a sötét ég alatt,
a lányra gondolt s közben mosolygott arca.
Lepergett előtte az egész élete,
mikor még boldog volt, mikor a lányt érintette.
Közben a lány otthon ült az ablakban,
s folyamatosan csak azt az egy csillagot bámulta.
Látta amint lehullik szikrázva,
érezte szívében az égető fájdalmat.
Tudta, hogy a fiú már nem létezik többé,
elővett egy kést, s karcolgatta a kezét.
Először csak karcolgatta, majd mélyen belevágta,
előtte is lepergett minden, az öröm s bánat.
Végül mindketten felértek az égbe,
s ott folytatták együtt a csodaszép életet.
Tán még most is ott vannak az égben,
s együtt élnek majd örökre a szerelemben.